Régi fotók a Felvidéken

A babát tartja Kohút Magda, mellette balról Hirus Gizella, mögötte Szitás Rebeka, Papp Zsófia, jobbról Kovács Gizella, Sulák Julianna, Varga Gizella és a bábaasszony Szitás Aranka. A kicsi lány Kovács Erzsike.
Keresztelő 1964-ből

A bátorkeszi alapiskolában 1957-ben, 6. osztályos tanuló volt Papp Zsófia.

Szabó Erzsébet koszorúslány 1960-ban Ladányi Dezső és Holop Gizella esküvőjén. A menet Madar község Fő utcáján vonul.

Vága, 1956. április 10.
Balról jobbra: Szabó Margit (Zsigóné), Szabó Géza, Szabó Rozália (született Takács), Szabó Mária (menyasszony), Simkó Ferenc (vőlegény), Szabó István, Szabó Anna (Forróné), Szabó Ferenc.

Vága, 1964. évben
Hátsó sor, balról jobbra: Takács Róbert, Spenát Gyula, Kamenár Imre, Mészáros Frigyes, Bakó László, Forró József, Klaszta Libor, Adamkó Sándor, Horváth György, Bakó Róbert, Forró Dezső.
Középső sor, balról jobbra: Jalsovszky Erzsébet, Molnár Magdolna, Kotroba Teréz, Kubica Anikó, Csomor Adél (tanítónő), Takács Ilona, Zelinka Magdolna, Németh Magdolna, Takács Erika.
Első sor, balról jobbra: Kozmér Magdolna, Kamenár Ezsébet, Oberman Veronika, Novoszád Júlia, Bakó Anna, Andriszák Etela, Forró Mária, Csomor Lívia, Horváth Eleonóra.
Csomor Adél (született: Forró) 1954-től 1991-ig tanított Vágán, a magyar iskolában.

Vága, 1960-as években
Az a bizonyos régi futballpálya, ahol most a helyén fatelep található. A Vág folyó felől lévő ,,fölső kapu”-ban Farkas Gyula, sötét mezben a vágai ,,nagycsapat” focistái. Abban az időben a régi töltés oldala volt a lelátó, s ha netán erős lövés ment a fotón látható kapu mellé vagy fölé, akkor sokszor a közeli folyóból kellett kihalászni a labdát. Akkoriban a mai töltés még nem létezett, ezért többször is előfordult, hogy az egész futballpálya víz alatt volt. Volt egy időszak, amikor a mai tűzoltószertár emeletén lévő könyvtárban volt az öltöző, s onnan futottak ki az akkori focipályára…
A vasárnapi meccseken nem hiányozhatott a ,,pukancó” (pattogatott kukorica), és a kapuba is szokás volt dobni tíz vagy húsz fillért, hogy a vágai focistáknak hozzon szerencsét…

Vága, 1960-as években
A menyasszony és a koszorúslányok is talpig fehérben, ahogy akkor még illett.
Balról jobbra: Adamkó Anna (Merváné), ?, Zsigó Mária (Románné), Forró Jácinta (Ivánné), Forró Etela (menyasszony), Nagy Sarolta (az Amerikai Egyesült Államok egyik délkeleti államában, Floridában lakik), ?, Pulai Erzsébet (Farkasné).

Felsőszeliben 1970-ben a kilencedikeseket május elsején kötelezően elvitték Galántára, a járási székhelyre manifesztálni. A képen az első három fiú zászlókat visz, utánuk a falutáblát, melyen csak államnyelven van feltüntetve a község neve, az egyik osztálytársam tartja. Négyesével kellett beállnunk a sorba, s elég hideg lehetett, mert még viharkabátban voltunk. A hangosbemondó jelentése alapján araszoltunk lassan tovább a város végén levő szabadtéri színpadhoz. A felvonulás után pedig haza kellett jönnünk, nem maradhattunk a műsort megnézni.

A felsőszeli Bartos Dezső 1916. június 17-én San Martinonál megsebesült. A szakasz feladata az volt, hogy a két vonal között – vagyis az osztrák-magyar és az olasz állás közé – egy előretolt gépfegyverállást kell készíteni. Az olaszok azonban észrevették az igyekezetüket, és vadul lőni kezdték őket. Az akció során hét katona megsebesült, köztük Bartos Dezső is. Tüdőlövést kapott! Egy Viatórisz nevű szenci fiú húzta le a magaslatról… A szanitécek nyomban ellátták és bekötözték őket, majd kórházba kerültek a Tirolban lévő Kufstein városába! A sebesülteket a város szélén lévő barakkokban helyezték el. Az orvosok alig győzték a sok beteg ellátását! Bartos Dezsőt is csak néhány nap múlva operálták meg. Egy hónapig gyógyult. A golyót megtartotta emlékül, és sokáig magánál hordta. Egyik téli napon azonban elejtette, és már nem találta meg a nagy hóban. 1916. augusztus 13-án fényképet is küldött haza, megjelölve magát egy hatalmas bosnyák mellett, rajta a kitüntetés látszik.

Bartos Dezső (1896-1981) és neje Bartosné, szül. Bedecs Jusztinia (1900-1983) a családjával: Borbála (1927-2009), az édesanyám, Jusztinia (1921-2008) és Zoltán (1925-1968). A háború előtt 1914. szeptember 21. és 1915. június 4. között, mint gyári munkás-fűtő dolgozott a dögösi szeszgyárban. 1915-ben bevonult katonának és végigharcolta az első világháború olasz frontjait: ott volt az Isonzó-csatákban, megjárta Doberdó, majd Piave poklát. Kétszer megsebesült, a bátorságát pedig több kitüntetéssel is jutalmazták. 1915. dec. 20-án került az olasz frontra, ahol 1916. április 14-én részt vett az olasz állások aláaknázásában s oly haláltmegvető bátorságot tanusított, hogy a zászlóaljnak sikerült áttörni és számos foglyot ejtettek.
Kitüntései: Nagy ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Sebesülési érem, Károly csapatkereszt, Háborús emlékérem. Mindezek ellenére 1947-ben őt is deportálták Csehországba munkaszolgálatra. Egyetlen bűne volt, hogy magyar volt.