Régi fotók a Felvidéken

A palántákat magról földdel vagy hamuval keverve melegágyba vetették, mert nagyon apró magról volt szó. Csírázás, kihajtás után állandó gondozást igényelt. Öntözni, szellőztetni, ritkítani kellett. 1-2 hónap alatt nőttek meg, április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóval húzták meg a sorokat, ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lett, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, azokat le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Jó egy hét múlva jöhetett az oldalhajtások törése, a kocsozás, amire azért volt szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be.
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket. Ezután a leveleket a szárítóba vitték, meghervasztották, füllesztették, majd egy nagy tű segítségével a levél vastag erén keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt pórénak hívták. Ezeket aztán napon vagy szellős helyen, pajtákban szárították. Amikor kiszáradtak, csomózták, méret, szín szerint válogatták, szépen kisimították majd kötözték őket. 

Nagy Dénesné Bödők Jolán, Misák Emília a harangozó néni.

A palántákat magról földdel vagy hamuval keverve melegágyba vetették, mert nagyon apró magról volt szó. Csírázás, kihajtás után állandó gondozást igényelt. Öntözni, szellőztetni, ritkítani kellett. 1-2 hónap alatt nőttek meg, április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóval húzták meg a sorokat, ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lett, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, azokat le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Jó egy hét múlva jöhetett az oldalhajtások törése, a kocsozás, amire azért volt szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be.
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket. Ezután a leveleket a szárítóba vitték, meghervasztották, füllesztették, majd egy nagy tű segítségével a levél vastag erén keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt pórénak hívták. Ezeket aztán napon vagy szellős helyen, pajtákban szárították. Amikor kiszáradtak, csomózták, méret, szín szerint válogatták, szépen kisimították majd kötözték őket. 

Nagybalogon hagyománya volt a dohánytermesztésnek. A képen dohánysimítót látunk. Van olyan 16 éves lány a képen, aki ezzel a munkával kereste a stafírungra valót.

Az idők során számtalan változáson ment keresztül a dohány szárításának folyamata, amiben három fő irányzat lett mérvadó: a napon szárítás, a pajtákban történő természetes szárítás, valamint a zárt kamrákban hőlégbefúvással történő szárítás.
A felvételen a dohányszárító csapat.

A palántákat magról földdel vagy hamuval keverve melegágyba vetették, mert nagyon apró magról volt szó. Csírázás, kihajtás után állandó gondozást igényelt. Öntözni, szellőztetni, ritkítani kellett. 1-2 hónap alatt nőttek meg, április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóval húzták meg a sorokat, ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lett, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, azokat le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Jó egy hét múlva jöhetett az oldalhajtások törése, a kocsozás, amire azért volt szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be.
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket. Ezután a leveleket a szárítóba vitték, meghervasztották, füllesztették, majd egy nagy tű segítségével a levél vastag erén keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt pórénak hívták. Ezeket aztán napon vagy szellős helyen, pajtákban szárították. Amikor kiszáradtak, csomózták, méret, szín szerint válogatták, szépen kisimították majd kötözték őket. 

A palántákat magról földdel vagy hamuval keverve melegágyba vetették, mert nagyon apró magról volt szó. Csírázás, kihajtás után állandó gondozást igényelt. Öntözni, szellőztetni, ritkítani kellett. 1-2 hónap alatt nőttek meg, április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóval húzták meg a sorokat, ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lett, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, azokat le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Jó egy hét múlva jöhetett az oldalhajtások törése, a kocsozás, amire azért volt szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be.
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket. Ezután a leveleket a szárítóba vitték, meghervasztották, füllesztették, majd egy nagy tű segítségével a levél vastag erén keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt pórénak hívták. Ezeket aztán napon vagy szellős helyen, pajtákban szárították. Amikor kiszáradtak, csomózták, méret, szín szerint válogatták, szépen kisimították majd kötözték őket. 

A palántákat magról földdel vagy hamuval keverve melegágyba vetették, mert nagyon apró magról volt szó. Csírázás, kihajtás után állandó gondozást igényelt. Öntözni, szellőztetni, ritkítani kellett. 1-2 hónap alatt nőttek meg, április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóval húzták meg a sorokat, ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lett, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, azokat le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Jó egy hét múlva jöhetett az oldalhajtások törése, a kocsozás, amire azért volt szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be.
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket. Ezután a leveleket a szárítóba vitték, meghervasztották, füllesztették, majd egy nagy tű segítségével a levél vastag erén keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt pórénak hívták. Ezeket aztán napon vagy szellős helyen, pajtákban szárították. Amikor kiszáradtak, csomózták, méret, szín szerint válogatták, szépen kisimították majd kötözték őket. 

A palántákat magról földdel vagy hamuval keverve melegágyba vetették, mert nagyon apró magról volt szó. Csírázás, kihajtás után állandó gondozást igényelt. Öntözni, szellőztetni, ritkítani kellett. 1-2 hónap alatt nőttek meg, április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóval húzták meg a sorokat, ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lett, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, azokat le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Jó egy hét múlva jöhetett az oldalhajtások törése, a kocsozás, amire azért volt szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be.
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket. Ezután a leveleket a szárítóba vitték, meghervasztották, füllesztették, majd egy nagy tű segítségével a levél vastag erén keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt pórénak hívták. Ezeket aztán napon vagy szellős helyen, pajtákban szárították. Amikor kiszáradtak, csomózták, méret, szín szerint válogatták, szépen kisimították majd kötözték őket. 

A képen hetényiek a Magyar Királyi Államvasutak tulajdonában lévő cséplőgépen.

Nagybalog, 1967: Tóth Károly és Pál Ilonka lakodalma után egy héttel „DOMI”, ami annyit jelent, hogy esküvő után egy héttel összejött a család, hívtak a domiba.