Lányok a folyónál
Részletek
Vága, 1960-as évek elején
A Vág folyónál (403 km a teljes hosszúsága) állnak, balról jobbra: Sandula Mónika (Sandulané), Kertész Ilona (Jalsovszkyné), Kertész Terézia (Lulovicsné), Sandula Magdolna (Knézelné).
Tánciskola résztvevői
Részletek
Vága, 1990. március 2.
Balról jobbra: Sebík Erika, Szabó László, Forró Roland, Kamenár László, Zsigó Roland, Mikula Roland, Forró Krisztián, Forró Adrián, Kiss Norbert, Bordák Tamás, Unter Barnabás, Puskás Tibor, Jalsovszky Péter, Jalsovszky Tibor.
Iskolai tabló 1956-ból
Részletek
,,A közel 5 évig tartó kivetettség után végre Vágán is újból beindulhatott a magyar nyelvű oktatás. Így 1950. november 1-én Osztényi József kinevezett igazgató vezetésével elkezdődött az 1950/51-es tanév négy osztállyal a magyar tannyelvű NEMZETI ISKOLA keretén belül. A következő tanévtől egy osztállyal bővült az iskola és a NEMZETI ISKOLA mellett megkezdte működését a nem teljes KÖZÉPISKOLA is, amely az 1952/53-as tanévtől kezdődően kibővült még a ll. osztállyal. A NEMZETI ISKOLA Csomor Lajos és a KÖZÉPISKOLA pedig Jeszenkovits Vilmos igazgatók vezetése alatt folytatta az oktatói-nevelői munkát. E két különálló intézményt az 1953/54-es tanévtől összevonták, amely ezután a NYOLCÉVES KÖZÉPISKOLA megnevezése alatt működött az 1958/59-es tanévig Jeszenkovits Vilmos igazgató irányításával. Az 1959/60-as tanévtől már a KILENCÉVES KÖZÉPISKOLA keretén belül folyik a tanítás az új igazgató Csomor Lajos vezetésével.
Az iskolát az 1960/61-es tanévtől ismét átszervezték és KILENCÉVES ALAPISKOLAként működött tovább. Az iskola tanulóinak létszáma az 1961/62-es tanévig fokozatosan gyarapodott, amikor is elérte a 336-ot, majd a későbbiekben ismét folyamatosan csökkent. Az 1969/70-es tanévtől az iskola irányításával ideiglenesen Somogyi Antalt bízták meg, aki végül is egészen az 1989/90-es tanév félévéig látta el e tisztséget. Közben a további átszerveződések eredményeként az 1982/83-as tanévben került sor a nyolcéves tankötelezettség bevezetésére és ettől fogva az iskola hivatalos neve VÁGAI MAGYAR TANÍTÁSI NYELVŰ ALAPISKOLA lett.”
Czakó Attila: Visszatekintés az elmúlt 50 évre című írásából
Amikor az ovisok is bemutatkozhattak
Részletek
Vága, 1970-es évek elején
Amikor még Jakoda Tibornak (magyar nyelv és testnevelés szakos tanár) köszönhetően, országos kerékpárversenyeket szerveztek a községünkben.
Jobbról balra: Gyeváth Robika, Stanko Roman, Lukács Robika, Lukács Attika, Forró Attika, Éliás Tibike, Jalsovszky Ivi, Karácsony Pityuka…
Menyasszony és a koszorúslányok
Részletek
Vága, 1958. esztendőben
Koszorúslányok balról jobbra: Kozmér Irén (Bakóné), Lukács Vera (Nyáriné), Andriszák Mária, Sandula Mónika (Sanduláné), Zsigó Sarolta (Zsigóné), Szabó Etela (Vedrődiné), Sandula Magdolna (Knézelné).
Első sorban a kislány (alsószerdahelyi) neve eddig ismertelen, és a menyasszony, Kozmér Ibolya.
Motorosok a Vág partján
Részletek
Vága, 1970-es évek közepén
Balról jobbra: Jawa Pionier 21-esen, Krizsan Árpád (vágai beceneve: Öcse), hátul Bakó László (vágai beceneve: Hosszú). A sárga Mustangon, Jalsovszky József (vágai beceneve: Jodi).
Újszülött a családban
Részletek
Vága, 1986. évben
Balról jobbra: Adamkó Mária (született Barci), Adamkó Ferenc, Barci, Adamkó Krisztián (újszülött), Barciné, Adamkó Vilmos, Adamkó Jolán (született Kiss), Adamkó László.