Hősi emlékmű és az Országzászló felavatásának a napján
Részletek
A legrégibb fennmaradt oklevél, amelyben Vága falu neve írásos alakban előfordul 1259. szeptember 1-én keletkezett Csepel-szigeten. Tehát Vága község, 1259-ben (IV. Béla király idején) már a Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott.
Hivatalos XX. századi területváltozások: 1921. július 26-tól egészen 1939. március 14-ig Csehszlovákia része. 1939. március 14-én a déli 12 órától egész 1945. január 20-ig ismét Magyarország része. 1945. január 20-tól Csehszlovákiához csatolják. 1993. január 1-től viszont a független Szlovákia területéhez tartozik…
Hősi emlékmű és az Országzászló felavatásának a napján
Részletek
Vága, 1939. október 1.
A fotó a Hősi emlékmű és az Országzászló felavatási ünnepélyén készült.
Háttérben a leventék láthatók: Bugyinszky Ferenc, Forró József, Kubányi István, Józsa Ernő, Zsigó Ferenc, Józsa Ferenc, Takács László, Józsa Ferenc…
A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A levente-szervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett jelentős hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre.
Hudec Laci temetése
Részletek
Hulák Jenő
Részletek
A Vágai Sport Club (szlovákul: Športový Klub Váhovce) vezetősége 2000-ben egy ankétot hirdetett meg a sportkedvelő közönség körében. Arra kérték a község csapatának a szurkolóit, hogy a község területén elhelyezett szavazóurnákba dobják be az általuk, a legjobb XX. századi vágai tizenegy focistájának névsorát. A legtöbb szavazatot, a legendás 10-es mezben focizó, Forró Róbert (csatár) kapta. A többiek, a leadott szavazatok sorrendje szerint a következő játékosok voltak: 2. Horváth Jenő (középpályás), 3. Lulovics Zoltán (középpályás), 4. Hulák Jenő (csatár), 5. Kamenár Igor (csatár), 6. Czakó Gábor (csatár), 7. Simkó Imre (hátvéd), 8. Puskás Tamás (csatár) és Kiss Károly (hátvéd) ugyanannyi szavazat, 10. Szabó Péter (kapus), 11. Recht Miklós (kapus).
Hűsölés a Balogban
Részletek
Hűsölés a Balogban. A fényképen Pósa Zoltán látható.
Húsvizsgálók Zsolnán
Részletek
Húsvizsgálók képzése Zsolnán 1936-ban.
A képen alsó sorban balról jobra a 3. ember (a fehérköpenyes mellett édesapám) Rózsár Dániel, aki Vízkeleten volt húsvizsgáló.
Huszár
Részletek
A fénykép Rimaszombatban készült a vármegyeháza és a takarékpénztár közti utcában. Mivel zászló van a „legénynél” 1938-ra gondolunk. A huszár neve Pósa Gyula. A lovon nincs nyereg, csak egy kis házi szövésű pokróc.
Huszártánc
Részletek
A Csemadok szervezet tagjainak előadásában.
Huszárvágás
Részletek
A Csemadok égisze alatt mutatták be a Huszárvágás című színdarabot. Rendező Szalai Vidor.
Huszlicska Bálint és Pelikán Margit
Részletek
Huszlicska Bálint és Pelikán Margit 1924-ben kötöttek házasságot. Huszlicskáéknak volt az első hentesüzletük Komáromban.