Jókai-napok Komáromban
Részletek
1984 májusa – KOMÁROM – JÓKAI NAPOK – itt vettük hírét Duray bebörtönzésének, aki akkor is megmentette a magyar iskolákat (a törvénytervezet a magyar iskolákban a tantárgyak szlovák nyelven való tanítását kerületi hatáskörbe utalva, adminisztratív lehetőségként tette volna lehetővé a fokozatos leépítést, közben Nyitrán már drasztikusan csökkentették a magyar tanítóképzést). Itt a képen még egy vidám társaság. Este Dusza Pista telefonon a feleségétől tudta meg, hogy a pánszláv bolsevista inkvizíció bebörtönözte Durayt.
A képen balról (első sor): Szanyi Mária, Petyovszky Pál, ?, Mihályi Molnár László, Dusza Isrván, (második sor): Csanaky Nóra, Varjú Olga, Huszár László, Kulcsár Ferenc
A gépet elkattintotta: Bettes István.
Jókay Imre műmalma
Részletek
Jókedvű lányok a lakodalomban
Részletek
Jönnek!
Részletek
Vága, talán 1939. március 14.
A katonai bevonulást követően az addigi polgári közigazgatást katonai követte. A katonai közigazgatás a visszacsatolt területeken a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar rendeletei alapján el volt zárva az anyaországtól. Az érintkezés korlátozása mellett a visszacsatolt területeken kizárólag csak a Felvidéki Magyar Párt szervezkedhetett, a sajtótermékek közül egyedül a Budapesten kiadott Felvidéki Magyar Hírlapot terjeszthették, minden más időszaki sajtóterméknek a trianoni határon való átszállítása, postai kézbesítése szigorúan tilos volt.
Józsa Editke a Magyar Hiszekegyet szavalja
Részletek
Vága, talán 1939. március 14.
Józsa Editke az iskola erkélyén, a Horthy-korszak három soros “nemzeti imáját” a Magyar Hiszekegyet szavalja.
Mellette a község előkelőségei: jobbról Sandula Lajos, községi bíró, balról Kneif Tibor, az iskola igazgatója.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”
Műve sikerén felbuzdulva a szerző, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881-1923) később, 1921-ben Hitvallás címmel a versét tizenöt szakaszossá bővítette ki.
Hitvallás
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Józsa Editke a Magyar Hiszekegyet szavalja
Részletek
Vága, 1939. október 1.
Akik a korabeli sajtó szerint részt vettek a Hősi emlékmű és az Országzászló felavatási ünnepségen: Jaross Vilmos (főispán), báró Majthényi József (alispán), Dr. Szabó Károly (főjegyző), Dr. Cselényi Pál (országgyűlési képviselő), Dr. Balogh Sándor (a frontharcosok nevében)…
Józsa Editke mögött a Turul látható, s a Hősi emlékműn a „nemzeti ima” első sora: HISZEK EGY ISTENBEN, HISZEK EGY HAZÁBAN.
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”
A Magyar Hiszekegy című három soros ima, a Horthy-korszak „nemzeti imája” volt.
Józsa Editke virágcsokorral fogadja a honvédet
Részletek
Vága, talán 1939. március 14.
Felvidék egy része, két évtized után visszatért: 1938. október 11. – Ipolyság, november 6. – Komárom, Királyhelmec… november 7. – Ógyalla, Torna… november 8. – Érsekújvár, Zselíz, Krasznahorka, Rozsnyó… november 9. – Léva, Losonc, Fülek, Beregszász… november 10. – Galánta, Léva, Rimaszombat, Kassa, Ungvár, Munkács…
Minden felszabadított városban, faluban zúgtak a harangok, az utakon boldogságtól zokogó emberek térdepeltek és honvédeink virággal borított utakon lépkedtek.
Vága község lakosainak egy keddi napon (1939. március 14.) jött el az igazi magyar feltámadás.
Józsa Julianna
Részletek
Vága, 1950-es években
Józsa Julianna (Majerníkné)
Józsa László
Részletek
Az 1935-ös születésű Józsa László, mint a Csehszlovák Köztársaság katonája az 1950-es évek közepén.
A Bor u Tachova nevű városka kaszárnyájában töltötte a katonai éveit.
Józsa Margit
Részletek
Vága, 1960-as években
Józsa Margit, a Vág-parti sziklákon. Ezt a részt meg a felsőt is, már 1985. évtől víz borítja.