A pozsonyeperjesi cölöpös vizimalom
Részletek
A malmot a 19. század utolsó negyedében Renczés Boldizsár építtette. A malomház az 1920-as években leégett, ezután vásárolta meg Nagy István uradalmi erdész, aki 1931-ben vízi fűrésztelepet létesített, és a malmot fűrészmalommá alakította. A víz erejét maximálisan kihasználta – megfelelő műszaki berendezéssel villamos áramot fejlesztett a malommal, s ennek segítségével meggyorsította a fűrészelést. Még a falu középületeinek is szolgáltatott áramot a világításhoz. A tulajdonos halála után a malmot 1942–73-ban felújították, és a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum gondozásába került.
A malmot utoljára 1999-ben renoválták, jelenleg a Nyugat-szlovákiai Erőművek tulajdonában van. Napjainkban nem látogatható, csak a környéke tekinthető meg.

A pozsonyeperjesi révház cséplés idejében
Részletek
A település nagyobb része a Kis-Duna bal partján terül el a határa a folyó mindkét oldalára kiterjed. A folyón az átkelést 1940-ig, a híd felépítéséig kompjárat biztosította. A komp az Esterházy-uradalom tulajdona volt, míg a helybeli úrbéres gazdaközösség 1792-ben meg nem vásárolta. 1922-ben a közbirtokosság a kompot átadta Pozsony vármegyének, abban a reményben, hogy a kompjárat helyett hidat épít. 1945 márciusában a visszavonuló németek a hidat felrobbantották. A Kis-Duna híd tervezője Menyhárd István (1902-1969) mérnök, statikus.
A pozsonyi magyar konzul látogatása a Népesben
Részletek
Balról a hatodik Ág Tibor, középen szemüvegben Hemerka Olga.
A pozsonyi Petőfi szobornál
Részletek
A pozsonyi Petőfi szobornál (Janko Kráľ park, ma az Aupark része) az 1980-as évek közepén. Balról: Lacza Tihamér, Dénes György, Török Elemér, Szőke József.
A Pulen család és ismerősei
Részletek
Alsó sorban, balról: Dénes Györgyné R. Pulen Margit, ?, ?, ?. Felső sorban, balról: ?, ?, ?, R. Pulen Margit testvére, ?.
A Queen együttes budapesti koncertjére várva
Részletek
Budapest, 1986. július 27.
Itt, még a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgáraiként, akik azokban az években csak kétszer mehettek a baráti Magyar Népköztársaságba.
A Népstadionnál (mai Puskás Aréna), akik a Queen koncerjére vártak: Kozmér Lambert (balról), Károly Attila, Kozmér Judit (született: Károly), Bakó István, Simkó Katalin (született: Práger), Gyeváth Erzsébet (Bakóné).
A Queen koncert előtt
Részletek
Budapest, 1986. július 27.
Az akkori Népstadionnál, a Queen koncert előtt…
A fotón: Mikula Bea, Nagy György, Jalsovszky József, Nyári Mihály, Bakó Róbert, Simkó Milán, Kozmér Lóránt.
A radnóti legények
Részletek
A radnóti legények 1950-ben a templom bejárata előtt, név szerint balról jobbra: Pozor Kálmán, Pósa Dezső, Bodon Gyula, Pósa Elemér ifj.ragályi, Pósa Zoltán, Plesivcsák János, Lukács Géza és Jónás Lajos.