Régi fotók a Felvidéken

Vága, 1940-es évek végén
A Vág folyó jó lehetőséget adott a helyi malomipar fejlődéséhez.
A XIX. század 60-as éveiben 17 vágai hajómalom működött a Vág vizén, s ugyancsak 17 molnárt említenek itt a statisztikai adatok. A malmok mindegyike – tekintettel a különböző vízállásra 24 óra alatt kb. 8 mérő gabonát volt képes megőrölni. Az 1880-as évek elején 13 hajómalomról tudunk a vágai határban, melyek tulajdonosai a következő személyek voltak: Kiss József és Horváth Mihály, Forró József és Boledovics János, Józsa Jankó, Kiss József, Szabó Mihály, id. Józsa István, Bilcsik Imre, Kamenár Jankó, Kozmér János, Józsa János, Fördős János és Fördős Antal, Gyevát Móricz valamint Gyevát István.

Vága, 1984. július 8.
Forró Róbert (30 évesen) két gólt rúgott azon a felejthetetlen (Vágai Testnevelési Egyesület – Ferencvárosi Torna Club 4:5) barátságos mérkőzésen a Fradinak.
Forró Róbert – becenevén Roba – 18 éves korában már a felnőtt csapat erősségei közé tartozott. Közel három évtizeden át ő volt a csapat meghatározó egyénisége, minden idők legsikeresebb góllövője. Az akkori legfelsőbb csehszlovák liga labdarúgó csapatai közül többen is megkörnyékezték (Zbrojovka Brno, Slovan Bratislava, Inter Bratislava, Spartak Trnava, Plastika Nitra), mert szívesen látták volna a gólerős csatárt a csapatukban. Igazi lokálpatrióta volt, ő igazán csak a szülőfalujában akart futballozni. Itt érezte jól magát, itt tisztelték, szerették.
Példakép volt mind szakmailag, mind emberileg.

Vága, 1960-as évek közepén
Kertalján készült a fotó, amin a Nagy család udvarán, a régi időkre oly jellemző gémeskút látható; a másik sarokházban a Fördős család lakott.
A két családi ház között húzódó utcát pedig Mester ulicskának hívták.

Vága, 1970-es évek első felében
Vág folyónál a vágai Sunny Boys (Napos Fiúk) nevű együttes tagjai: Németh János (basszusgitár), Marafkó János (dob), Sandula Edit (ének), Vadkerti Iván (kísérő gitár), Boledovics János (szólógitár és ének).

Vága, 1950-es években
Hátsó sor balról jobbra: Gyeváth Rózsika (Takácsné), Zelinka Mária, Sandula Mónika, Vajda István (tanító), Adamkó Éva (Szabóné), Kamenár Mária, Karácsony Borbála.
Középső sor balról jobbra: Boledovics Irén (Józsáné), Jalsovszky Vera (Fördősné), Kamenár Sárika (Hulákné), Józsa Vera, Zelinka Gizi, Karácsony Erzsike (Hulákné).
Első sor balról jobbra: Karácsony Edit (Károlyné), Szabó Etela (Vedrődiné).
A Vág folyó (a Duna bal parti mellékfolyója) teljes hossza 403 km.

A rétei gyülekezet a XVI. század utolsó negyedében már virágzó gyülekezet volt. Ez időből származó temploma – a szájhagyomány szerint – huszita imaház volt a bejárat felett piros kehellyel.
Az ellenreformáció idején az egyetlen artikuláris hely volt messze környéken, ami azt jelenti, hogy a rétei hívek szabadon gyakorolhatták vallásukat és megtarthatták templomunkat. Ezért központi helynek számított, melyet ünnepek alkalmával még a távoli vágmenti gyülekezetek hívei is felkerestek, hogy hitüket gyakorolják, amikor abban otthonukban akadályozva voltak.
A cseh-morvaországi atyafiakkal való kapcsolatok is régi eredetűek. Az egyházközség feljegyzései szerint az 1701-ben megválasztott Szeli Sámuel lelkipásztor idejében, a minden bizonnyal régi keletű érintkezést továbbra is fenntartotta. Ezek a kapcsolatok csak mélyültek Valesiuus János lelkészsége alatt, aki Magyari Péter püspöktől azt a megbizatást kapta – amint ő maga írja – „hogy minden esztendőben kétszer a Sz. Eccl. engedelméből, elbocsáttassam az Christus hűsége mellett megmaradott Magyar Ország és Morva Szélén nyomorgó Cseh Atyafiakhoz éhező és Szomjúhozó lelkeknek megenyhítésekre”.
A mai templom 1769-ben épült, utcára néző homlokzattal, de torony és utcai bejárat nélkül. Az addig templomként használt huszita imaház lelkészlakká alakíttatott át, 1861-62-ben épült a torony, 1878-ban az új parókia. A régi huszita épület iskola és tanítói lakás céljait szolgálta. Az addig használt iskola egyházi lakás lett, Az első világháborúban elvitt harangok helyett az egyház újakat öntetett. 1928-ban a hívek adományából és közmunkával modern iskola épült tanító lakással. (Kálvinista Szemle, XXIX. évf., 1958 szeptember, 9. sz.)

Vága, 1990. esztendőben
A temetői fafeszület felirata: JHS ITT NYUGOSZNAK ISTENBEN BOLDOGULTAK MAGYERKA JÁNOS ÉLT 83 ÉVET MEGHALT 1949 MAGYERKA VIKTÓRIA…
A jelenlegi nem az eredeti vágai temető. Hagyomány szerint volt temető a Hősök szobránál (a mai Vedrődi telken), de mocsaras volt. A középkorban a templom körül volt a temető. A szájhagyomány szerint a török temető is ugyanott volt. A kuruc háborúk után az akkori falun falun kívül, kimagasodó dombokra helyezték el a sírokat, körülárkolták, eleven gáttal kerítették (licium). Az árok 3 méter mély és 10 méter széles. Az árok és a lícium még 1970-ben is megvolt. Az árok “tócsa” volt. A lícium között öreg drótfonat is volt. A temetőkapu fából készült. Az eredeti temető közepén kőkereszt állt. Mellette a papok, tanítók, jómódú polgárok sírhelyei sorakoztak, a bejárat közelében is a módosabb családok kaptak helyet. A sírhalmot fakereszttel jelölték meg.

Magyarok a csehszlovák hadseregben…
Ez az első vasárnap, 1937. – olvasható, s tábla mellett a jobb oldalon a vágai születésű (1915) Farkas István látható.

Kolozsvár, 1940. november 21.
Vitéz Czakó Ferenc (jobbról a második) a harcostársaival és egy helybeli hölggyel, aki kalotaszegi népviseletben látható.
A gyűjtésem és kutatásom során eddig öt vágai vitézről szereztem tudomást, akik: vitéz Bakó István, vitéz Czakó Ferenc, vitéz Vágvölgyi István, vitéz Takács Ferenc (nagy ezüst fokozat) és vitéz Kubányi Lajos.
A vitézi rend magyar alapítású rend, amelyet Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban. Olyan személyeket avattak a rend tagjaivá, akik harcokban, vagy esetleg egyéb módon tűntek ki a magyar nemzet szolgálatában.

Farkas Gyula, mint határvadász a csehszlovák-német (hivatalos nevei: Csehszlovák Szocialista Köztársaság – Német Szövetségi Köztársaság) államhatáron, a múlt század 60-as évek első felében.