Régi fotók a Felvidéken

A lévárti híres fürdő sajnos ma már romokban hever. Már csak a történelméről beszélhetünk. A 19. században gyógyvizet találtak a helyi kataszterben. Bázisán Csernus Pál gyógyfürdőt épített ki, amely a század második felében országos hírűvé vált. Beszélik, sokan jöttek mankóval, de itt el kellett nekik dobni a botot, a mankót, gyógyultan mehettek haza.
Fabinyi Dezső megállapította, hogy „a lévárti Szent Antal-forrás vize kevés bórsavat és tihiumsót, valamint timsót tartalmazó, földes bicarbonatos radióactiv víz”, amely „csúzos és köszvényes bajokra, zsugorodásokra, bőrbetegségekre, bénulásokra, idegbántalmakra, csont és csonthártya gyógyítására, görvélyességre, gyulladások után visszamaradó izzadmányok, aranyérbántalmak gyógyítására alkalmas”.
A fürdő tulajdonosa, Plachy Tamás által 1913-ban kiadott brosúra szerint az ellátás is kiváló és megfizethető volt: „Szoba egy személyre 1 korona 60 fillér és 2 korona 50 fillér. Szoba két vagy több személyre 3 korona 20 fillér. A koszt kitűnő és olcsó. Étkezés egy napra személyenként 4 korona 50 fillér. Az étlap szerint való étkezés is jutányos.” Volt itt másodosztályú és első osztályú kádfürdő, a masszírozásban, vízkezelésben jártas személyzet, tekepálya. És csönd, háborítatlan természet. Bár „zenedíj fejében személyenként 2 koronát kell egy hétre fizetni”, a korabeli prospektus arról árulkodik, hogy a fürdő szolgáltatásait elsősorban a nyugalmat és csöndet kereső vendégeknek kínálta, s bár az esti mulatságok sem mentek ritkaságszámba. „Mindezekből kitűnik, hogy az élet Lévártfürdőn olyan olcsó, hogy kisebb jövedelmű ember is megengedheti magának, hogy e helyen nyaralhasson, hol langyos ásványvizekkel, tiszta erdei levegővel támogassa egészségét.” (https://egykor.hu/levart/297)

A lévárti híres fürdő sajnos ma már romokban hever. Már csak a történelméről beszélhetünk. A 19. században gyógyvizet találtak a helyi kataszterben. Bázisán Csernus Pál gyógyfürdőt épített ki, amely a század második felében országos hírűvé vált. Beszélik, sokan jöttek mankóval, de itt el kellett nekik dobni a botot, a mankót, gyógyultan mehettek haza.
Fabinyi Dezső megállapította, hogy „a lévárti Szent Antal-forrás vize kevés bórsavat és tihiumsót, valamint timsót tartalmazó, földes bicarbonatos radióactiv víz”, amely „csúzos és köszvényes bajokra, zsugorodásokra, bőrbetegségekre, bénulásokra, idegbántalmakra, csont és csonthártya gyógyítására, görvélyességre, gyulladások után visszamaradó izzadmányok, aranyérbántalmak gyógyítására alkalmas”.
A fürdő tulajdonosa, Plachy Tamás által 1913-ban kiadott brosúra szerint az ellátás is kiváló és megfizethető volt: „Szoba egy személyre 1 korona 60 fillér és 2 korona 50 fillér. Szoba két vagy több személyre 3 korona 20 fillér. A koszt kitűnő és olcsó. Étkezés egy napra személyenként 4 korona 50 fillér. Az étlap szerint való étkezés is jutányos.” Volt itt másodosztályú és első osztályú kádfürdő, a masszírozásban, vízkezelésben jártas személyzet, tekepálya. És csönd, háborítatlan természet. Bár „zenedíj fejében személyenként 2 koronát kell egy hétre fizetni”, a korabeli prospektus arról árulkodik, hogy a fürdő szolgáltatásait elsősorban a nyugalmat és csöndet kereső vendégeknek kínálta, s bár az esti mulatságok sem mentek ritkaságszámba. „Mindezekből kitűnik, hogy az élet Lévártfürdőn olyan olcsó, hogy kisebb jövedelmű ember is megengedheti magának, hogy e helyen nyaralhasson, hol langyos ásványvizekkel, tiszta erdei levegővel támogassa egészségét.” (https://egykor.hu/levart/297)