Régi fotók a Felvidéken

A képeslap az Osveta N. P. Martin PŠK-Bratislava kiadása a 20. század második feléből. A kastélyt 1956 után felújították, és csaknem 10 évig kultúrházként funkcionált. 1965-ben a TSZ tulajdona, amikor tönkremegy. 1975-ben lebontották.

Levelező-lap

A vágai községi iskola fenntartója a római katolikus hitközség volt. Miután az Esztergomi érsekség által 1816-ban épített iskola és kántortanítói lakás a XIX. század második felében roskatag állapotba került, egy új, emeletes iskola felépítését tervezték meg. Ehhez Simor János bíboros 1200 forinttal, a község pedig 8000 forint kölcsönnel járult hozzá. Az új iskola homlokzata keleti fekvésű volt, alapzata és falai égetett téglából, tetőzete égetett cserépből készült. Az 1. és 2. osztály tantermeit a kántortanítói lakással a földszintre tervezték, a 3.-4., valamint az 5.-6. osztályok tantermeit a két tanítói lakással az emeletre.
Az 1890. évi népszámlálás idején Vágán a 6-14 éves korú tanköteles gyermekek száma 507 volt (243 fiú és 264 leány). Az óvodás korú (3-5 éves) gyermekek száma összesen 187.

A képeslapon Krasznahorkaváralján egy Mauzoleum található.

Kürt: képeslap a századforduló környékéről, Fő-utca a templommal a háttérben.

Vága, 1970-es évek közepén
Akiket sikerült beazonosítani, balról jobbra: Jalsovszky Ottó, Kamenár István (vőfély), Éliás Magda, Mészáros Imre, Lukács Dana, Szabó Mária, Simkó Imre, Mikula Sarolta.
Vőfélyt Vágán a régi világban ,,vőfínynek” hívták.

A lévárti híres fürdő sajnos ma már romokban hever. Már csak a történelméről beszélhetünk. A 19. században gyógyvizet találtak a helyi kataszterben. Bázisán Csernus Pál gyógyfürdőt épített ki, amely a század második felében országos hírűvé vált. Beszélik, sokan jöttek mankóval, de itt el kellett nekik dobni a botot, a mankót, gyógyultan mehettek haza.
Fabinyi Dezső megállapította, hogy „a lévárti Szent Antal-forrás vize kevés bórsavat és tihiumsót, valamint timsót tartalmazó, földes bicarbonatos radióactiv víz”, amely „csúzos és köszvényes bajokra, zsugorodásokra, bőrbetegségekre, bénulásokra, idegbántalmakra, csont és csonthártya gyógyítására, görvélyességre, gyulladások után visszamaradó izzadmányok, aranyérbántalmak gyógyítására alkalmas”.
A fürdő tulajdonosa, Plachy Tamás által 1913-ban kiadott brosúra szerint az ellátás is kiváló és megfizethető volt: „Szoba egy személyre 1 korona 60 fillér és 2 korona 50 fillér. Szoba két vagy több személyre 3 korona 20 fillér. A koszt kitűnő és olcsó. Étkezés egy napra személyenként 4 korona 50 fillér. Az étlap szerint való étkezés is jutányos.” Volt itt másodosztályú és első osztályú kádfürdő, a masszírozásban, vízkezelésben jártas személyzet, tekepálya. És csönd, háborítatlan természet. Bár „zenedíj fejében személyenként 2 koronát kell egy hétre fizetni”, a korabeli prospektus arról árulkodik, hogy a fürdő szolgáltatásait elsősorban a nyugalmat és csöndet kereső vendégeknek kínálta, s bár az esti mulatságok sem mentek ritkaságszámba. „Mindezekből kitűnik, hogy az élet Lévártfürdőn olyan olcsó, hogy kisebb jövedelmű ember is megengedheti magának, hogy e helyen nyaralhasson, hol langyos ásványvizekkel, tiszta erdei levegővel támogassa egészségét.” (https://egykor.hu/levart/297)

A lévárti híres fürdő sajnos ma már romokban hever. Már csak a történelméről beszélhetünk. A 19. században gyógyvizet találtak a helyi kataszterben. Bázisán Csernus Pál gyógyfürdőt épített ki, amely a század második felében országos hírűvé vált. Beszélik, sokan jöttek mankóval, de itt el kellett nekik dobni a botot, a mankót, gyógyultan mehettek haza.
Fabinyi Dezső megállapította, hogy „a lévárti Szent Antal-forrás vize kevés bórsavat és tihiumsót, valamint timsót tartalmazó, földes bicarbonatos radióactiv víz”, amely „csúzos és köszvényes bajokra, zsugorodásokra, bőrbetegségekre, bénulásokra, idegbántalmakra, csont és csonthártya gyógyítására, görvélyességre, gyulladások után visszamaradó izzadmányok, aranyérbántalmak gyógyítására alkalmas”.
A fürdő tulajdonosa, Plachy Tamás által 1913-ban kiadott brosúra szerint az ellátás is kiváló és megfizethető volt: „Szoba egy személyre 1 korona 60 fillér és 2 korona 50 fillér. Szoba két vagy több személyre 3 korona 20 fillér. A koszt kitűnő és olcsó. Étkezés egy napra személyenként 4 korona 50 fillér. Az étlap szerint való étkezés is jutányos.” Volt itt másodosztályú és első osztályú kádfürdő, a masszírozásban, vízkezelésben jártas személyzet, tekepálya. És csönd, háborítatlan természet. Bár „zenedíj fejében személyenként 2 koronát kell egy hétre fizetni”, a korabeli prospektus arról árulkodik, hogy a fürdő szolgáltatásait elsősorban a nyugalmat és csöndet kereső vendégeknek kínálta, s bár az esti mulatságok sem mentek ritkaságszámba. „Mindezekből kitűnik, hogy az élet Lévártfürdőn olyan olcsó, hogy kisebb jövedelmű ember is megengedheti magának, hogy e helyen nyaralhasson, hol langyos ásványvizekkel, tiszta erdei levegővel támogassa egészségét.” (https://egykor.hu/levart/297)

A lévárti híres fürdő sajnos ma már romokban hever. Már csak a történelméről beszélhetünk. A 19. században gyógyvizet találtak a helyi kataszterben. Bázisán Csernus Pál gyógyfürdőt épített ki, amely a század második felében országos hírűvé vált. Beszélik, sokan jöttek mankóval, de itt el kellett nekik dobni a botot, a mankót, gyógyultan mehettek haza.
Fabinyi Dezső megállapította, hogy „a lévárti Szent Antal-forrás vize kevés bórsavat és tihiumsót, valamint timsót tartalmazó, földes bicarbonatos radióactiv víz”, amely „csúzos és köszvényes bajokra, zsugorodásokra, bőrbetegségekre, bénulásokra, idegbántalmakra, csont és csonthártya gyógyítására, görvélyességre, gyulladások után visszamaradó izzadmányok, aranyérbántalmak gyógyítására alkalmas”.
A fürdő tulajdonosa, Plachy Tamás által 1913-ban kiadott brosúra szerint az ellátás is kiváló és megfizethető volt: „Szoba egy személyre 1 korona 60 fillér és 2 korona 50 fillér. Szoba két vagy több személyre 3 korona 20 fillér. A koszt kitűnő és olcsó. Étkezés egy napra személyenként 4 korona 50 fillér. Az étlap szerint való étkezés is jutányos.” Volt itt másodosztályú és első osztályú kádfürdő, a masszírozásban, vízkezelésben jártas személyzet, tekepálya. És csönd, háborítatlan természet. Bár „zenedíj fejében személyenként 2 koronát kell egy hétre fizetni”, a korabeli prospektus arról árulkodik, hogy a fürdő szolgáltatásait elsősorban a nyugalmat és csöndet kereső vendégeknek kínálta, s bár az esti mulatságok sem mentek ritkaságszámba. „Mindezekből kitűnik, hogy az élet Lévártfürdőn olyan olcsó, hogy kisebb jövedelmű ember is megengedheti magának, hogy e helyen nyaralhasson, hol langyos ásványvizekkel, tiszta erdei levegővel támogassa egészségét.” (https://egykor.hu/levart/297)