Pál Jolánka és Pósa Gyula
Részletek
Pál Jolánka és Pósa Gyula
Pál Lajos és neje, Dulai Terézia lányukkal, Irénkével
Részletek
Pál Lajos és neje, Dulai Terézia lányukkal, Irénkével
Pálffy kastély Gidrafán
Részletek
Palóc Gála
Részletek
A kürti CSEMADOK folklórcsoportjának fellépése Egerben.
Parasztház
Részletek
“Az akkor szokásos s az építkezési lehetőségeknek megfelelően jóformán alapozás nélkül, magára a földre építették. Voltak az úgynevezett rakott falak, amelyek agyagos sár és szalma (törek) összedolgozásával, melyet a földön mezítláb gyúrtak, dagasztottak össze (később a módosabbak lovakkal, vagy ökrökkel gyuratták). Ezt a masszát aztán a falrakók a kijelölt helyekre vasvillával rakták egymásra. Mivel az anyag elég képlékeny volt, naponta csak egy-két sort rakhattak meg, mivel a vastagabb réteg összerogyott – szétfolyt. Természetes a fal vastagsága igy minimum 60-70 cm volt. A nyílások fölé (ajtó-ablakok) áthidalást agácifából faragott gerendákból vagy csak a héjától lehámozott gömbfából tettek. Mikor így a falak meg lettek rakva a kellő magasságig a kiszáradás után ásókkal, lapátokkal egyenesre faragták – kívül-belül. Erre jött a tető fakonstrukciója amely többnyire szintén agácifából lett kifaragva. A horogfák a legtöbbször gömbfából voltak, amelyre szintén gömbfa lécek kerültek 80-100 cm távolságra. Erre a konstrukcióra lett azután ráverve a nád vagy zsuppszalma. Különösképpen a nyeregszegélyre fordítottak nagy gondot, hisz itt kezdődött a leghamarabb a rongálódás. Idővel ez a leírt módszer megváltozott abban, hogy a falakat félnedves földből tömték, de már tégla vagy beton alapra. Sőt a vályogból (nyers téglából) is falazták. A téglákat vályogvető cigányok, vagy szegény család tagjai vetették, akik bizony szintén lábbal gyúrták össze a törekes, pelyvás sarat, amit aztán vízbemártogatott deszka formákkal rakták ki. A vályogvetéshez sok föld és víz kellett így többnyire arra megfelelő helyen terítették ki és ott a helyszínen vetették is ki. Ezt a módszert csak meleg és száraz időben lehetett végezni. Az időtől mérten 2-3 vagy esetleg több napig száradtak, utána összerakták 100-as rakásokba úgy, hogy csúcsívben végződtek a rakások az esetleges esők ellensúlyozására. A kiszáradás után itt a helyszínen vette át a megrendelő és szállítatta el az építkezés helyére. A falazásnál a kötőanyag is sárral történt. Mindkét esetben agyagos masszával simították be simára a falakat melyeket azután mésztejjel többször bemeszelték s így egy elég kemény vakolat képződött. A mennyezetek faragott gerendákból és arra egymásra rakott elég vastag deszkából lettek megalkotva. Az első szoba vagyis a tiszta szoba, esetleg a konyha gerendái az építtető anyagi viszonyainak megfelelően lettek kicifrázva különböző faragásokkal. A mestergerendán mindig kivésve az építkezési évszám a tulajdonos neve és valami kis megjegyzés is. Szót kell ejteni még a kemencéről is, mely a nyitott konyhából lett fűtve, ahol tulajdonképpen a hatalmas nyitott kémény is volt. Maga a kemence a szobában állt így azt is fűtötte. A kéménybe be lett építve 2-3 átlós keményfa léc, amelyre azután a disznóölések után a füstölésre szánt hús került. Kolbász, sonkák, oldalas stb. Ezen kémények érdekessége volt, hogy fűzfavesszőből font rácsozatszerű kosárra agyagvakolat került. Később aztán már vályogból, sőt később égetett téglából lettek építve. A kemencében természetesen kenyeret, kelt kalácsot sőt húst is sütöttek. A fűtőanyag többnyire a kukoricakóró, szőlővenyige, szükségből a szalma volt.” (Chalupeczky J.)
Parasztház
Részletek
“Az akkor szokásos s az építkezési lehetőségeknek megfelelően jóformán alapozás nélkül, magára a földre építették. Voltak az úgynevezett rakott falak, amelyek agyagos sár és szalma (törek) összedolgozásával, melyet a földön mezítláb gyúrtak, dagasztottak össze (később a módosabbak lovakkal, vagy ökrökkel gyuratták). Ezt a masszát aztán a falrakók a kijelölt helyekre vasvillával rakták egymásra. Mivel az anyag elég képlékeny volt, naponta csak egy-két sort rakhattak meg, mivel a vastagabb réteg összerogyott – szétfolyt. Természetes a fal vastagsága igy minimum 60-70 cm volt. A nyílások fölé (ajtó-ablakok) áthidalást agácifából faragott gerendákból vagy csak a héjától lehámozott gömbfából tettek. Mikor így a falak meg lettek rakva a kellő magasságig a kiszáradás után ásókkal, lapátokkal egyenesre faragták – kívül-belül. Erre jött a tető fakonstrukciója amely többnyire szintén agácifából lett kifaragva. A horogfák a legtöbbször gömbfából voltak, amelyre szintén gömbfa lécek kerültek 80-100 cm távolságra. Erre a konstrukcióra lett azután ráverve a nád vagy zsuppszalma. Különösképpen a nyeregszegélyre fordítottak nagy gondot, hisz itt kezdődött a leghamarabb a rongálódás. Idővel ez a leírt módszer megváltozott abban, hogy a falakat félnedves földből tömték, de már tégla vagy beton alapra. Sőt a vályogból (nyers téglából) is falazták. A téglákat vályogvető cigányok, vagy szegény család tagjai vetették, akik bizony szintén lábbal gyúrták össze a törekes, pelyvás sarat, amit aztán vízbemártogatott deszka formákkal rakták ki. A vályogvetéshez sok föld és víz kellett így többnyire arra megfelelő helyen terítették ki és ott a helyzínen vetették is ki. Ezt a módszert csak meleg és száraz időben lehetett végezni. Az időtől mérten 2-3 vagy esetleg több napig száradtak, utána összerakták 100-as rakásokba úgy, hogy csúcsívben végződtek a rakások az esetleges esők ellensúlyozására. A kiszáradás után itt a helyszínen vette át a megrendelő és szállítatta el az építkezés helyére. A falazásnál a kötőanyag is sárral történt. Mindkét esetben agyagos masszával simították be simára a falakat melyeket azután mésztejjel többször bemeszelték s így egy elég kemény vakolat képződött. A mennyezetek faragott gerendákból és arra egymásra rakott elég vastag deszkából lettek megalkotva. Az első szoba vagyis a tiszta szoba, esetleg a konyha gerendái az építtető anyagi viszonyainak megfelelően lettek kicifrázva különböző faragásokkal. A mestergerendán mindig kivésve az építkezési évszám a tulajdonos neve és valami kis megjegyzés is. Szót kell ejteni még a kemencéről is, mely a nyitott konyhából lett fűtve, ahol tulajdonképpen a hatalmas nyitott kémény is volt. Maga a kemence a szobában állt így azt is fűtötte. A kéménybe be lett építve 2-3 átlós keményfa léc, amelyre azután a disznóölések után a füstölésre szánt hús került. Kolbász, sonkák, oldalas stb. Ezen kémények érdekessége volt, hogy fűzfavesszőből font rácsozatszerű kosárra agyagvakolat került. Később aztán már vályogból, sőt később égetett téglából lettek építve. A kemencében természetesen kenyeret, kelt kalácsot sőt húst is sütöttek. A fűtőanyag többnyire a kukoricakóró, szőlővenyige, szükségből a szalma volt.” (Chalupeczky J.)
Pásztorjátékok, színdarab
Részletek
A képen a Pásztorjátékok című színdarabból láthatunk egy részletet, melyet a helyi kisiskolások adtak elő az adventi időszakban. A darabot Farkas László plébános tanította, aki 1967.október 15-én vette át a plébánia vezetését és 1970. július 1-ig szolgálta a barti híveket.
Patkoló Ernő és a zenekara
Részletek
Patkoló Ernő és a zenekara
Részletek
Vága, 1970-es évek végén
Balról jobbra: Patkoló Gyula (bőgő), Patkoló Milán (hegedű), Bangó Vladimír (harmonika), Patkoló Ernő (prímás), Kudri Rudolf (klarinét), Patkoló Árpád (szakszofon).