Férfi kar hangfelvétele
Részletek
Az énekkar férfi tagjai sikeres bemutatkozása után a mendikáló dalokat stúdióban felvették Budapesten 1996-ban. Tradíció 93 címen adták ki a kazettát.
Fiatal legény temetése
Részletek
A képen a temetési menet látható, fiatal legényt kísérnek utolsó útjára. Balról a katolikus templom, jobbról a községháza látszik, a menet a fotós kérésére megállt, jobb szélen a kántortanító, Bánszky Jenő, mellette az evangélikus tiszteletes látszik. Továbbá a presbiterek, a világos koporsó és a végtisztességtevők.
Finn papok látogatása Felsőszeliben
Részletek
1934. június 3-4-én finn vendégek látogattak el az evangélikus gyülekezethez. Itt volt a helsinki prépost, Yrjő Loimaranta, Matti Pesonen tanfelügyelő és F. A. Hästesko főlíceumi igazgató. A vendégeket a falu végén a Rakottyási hídnál 25 fős lovas bandérium várta Lovas Aladár vezetésével és kísérte be őket a faluba. A neves vendégeket Endreffy János tiszteletes, Fizély Ödön, lelkész és Jánossy Lajos fogadta. Majd a község bírája és legfrisebben megválasztott egyházfelügyelője, Soós Ernő mondott köszöntőt. A gyülekezet nevében 60 tagú dalárda négy szólamú énekekkel mutatkozott be id. Hasák Lajos tanító vezényletével. A lányok rózsaszirmokat szórtak a parókia elé. Az emlékezetes ünnepről készült néhány kép is. Ez az evangélikus templom oltára előtt készült, a leánykart és a finn vendégeket ábrázolja.
Gazdatanfolyam
Részletek
A felsőszeli gazdák 1939 telén elvégezték az „Ezüstkalászos Gazdatanfolyamot”. Mátis István lelkész és Bánszky Jenő kántor-tanítón kívül 72 gazda van a képen, túlnyomó többségüket kitelepítették Magyarországra.
Golyózás az iskolaudvaron
Részletek
A vasárnapi iskola előtt a felsőszeli evangélikus gyermekek golyózással múlatták az időt.
Gottwald jelképes temetése Felsőszeliben
Részletek
Gottwald jelképes temetése a falu főterén történt. Előzőleg 1953. március 17-én küldöttség vitte a koszorúkat Prágába (Pavol Divičan, Nagy Sándor és Kertész Rudolf), majd március 19-én volt a lakosok nyilvánossága előtt a búcsúztatás. A kép a községháza előtt álló pionírokat és ifjúsági szervezeti tagokat ábrázolja, előttük Pavol Divičan, aki ünnepi beszédet is mondott. Bal oldalon a falu további elöljárói állnak. Mintegy kétezer ember vett búcsút az ország miniszterelnökétől. Rádióból meghallgatták a hivatalos gyászbeszédet, majd virágokkal fejezték ki fájdalmukat.
Gyereklakodalom
Részletek
A háború utáni években a gyerekek találékonysága a nehézségek ellenére sokrétű volt. A játékban sokszor a felnőtteket utánozták. Egyik emlékezetes esemény a gyereklakodalom volt, melyet a nagyobbacska lányok irányításával valósítottak meg. 1946 nyarán Felsőszeliben a Horváth család udvarán fényképezkedtek le a menyasszony, Kozák Nellike, a vőlegény, Horváth Ede, mellette jobbra Mikulics Éva, Mikulics László, Dobri Katika, a menyasszonytől balra Gyurcsy Gyöngyi, Gyurcsy György, Szabó Aladár, a hátsó sorban balról Mikulics Edit, Soós Nelli, Kozák Etelka, Szabó Lajos és Szabó Ferenc. A gyerekek szépen kiöltözve, felmasnizva és mezei virágból kötött csokrot szorongatva vonultak az utcákon. Szerencsére ott volt a falu híres fényképésze, Szabó Rezső, aki lencsevégre kapta a bájos gyülekezetet.
Haragszik a puszta bíró színdarab
Részletek
Az evangélikus gyülekezet színjátszói Felsőszeliben 1944-ben adták elő a Haragszik a puszta bíró c. darabot.
Harangok hazahozatala
Részletek
Az I. világháborúba elvitt harangok helyett újakat öntettek a felsőszeli felekezetek hívei. Az esemény 1922-ben volt, amikor Nagyszombatból, a Fischer-Testvérek öntödéjéből ökrös szekereken hazahozták az új harangokat. Lovas bandérium várta őket a falu végén és kísérte be a templomokhoz. A felvirágzott kocsi oldalán látszik a fuvarozó neve: Tánczos Lőrincz.
Három jóbarát
Részletek
A kitelepítés után az egyik kertaljai gazda házába került a fotózással foglalkozó Ján Krnáč, aki hamarosan a porta elejére kitett cégérrel hirdette tevékenységét.
A kora tavaszi vasárnap délután az éppen arra sétáló három jóbarátot kapta lencsevégre. Balról Szabó Aladár, Szabó József és Szőcs Lajos. A fotóst nem zavarta a kacsák békés totyogása.