Patkoló Ernő és a zenekara
Részletek
Vága, 1970-es évek végén
Balról jobbra: Patkoló Gyula (bőgő), Patkoló Milán (hegedű), Bangó Vladimír (harmonika), Patkoló Ernő (prímás), Kudri Rudolf (klarinét), Patkoló Árpád (szakszofon).
Pedadógusaink
Részletek
Vága, 1970-es évek végén
Pedagógusaink balról jobbra: Csomor Adél, Kovács Márta, Somogyi Antal, Nagy Károlyné, Horváthné Racskó Éva.
A táblán a ballagási idézet: Az élet nem álom, hanem küzdelem. És csak azokat nem csalja meg, akik világos fejjel és kemény akarattal néznek vele szembe.
(Stendhal)
A magyar iskola igazgatói: Osztényi József 1950 – 1952, Jeszenkovics Vilmos 1952 – 1960, Csomor Lajos 1960 – 1969, Somogyi Antal 1969 – 1990, Juhász Aladár 1990 – 1993, Rózsa Margit 1993 – 1999, Czakó Attila 1999 július – 2004 június, Gál Ignác 2004 június – 2007 március, Papp Diána 2007 március – 2007 július, Czadró Éva 2007 augusztus – 2008 január, Czakó Attila 2008 – 2018 január, Herczog Krisztína 2018 február – 2018 július, Adamcová Darina 2018 augusztusától jelenleg is.
Pihenés közben
Részletek
Vága, 1953. esztendőben.
Az Egységes Földműves Szövetkezet (szlovákul: Jednotné Rolnícke Družstvo) akkori dolgozói pihenés közben.
Balról jobbra: Adamkó Ernő, Szabó Ferenc, Zsákovics István, Jalsovszky Ferenc.
Ma már az Egységes Földműves Szövetkezik név sem létezik, őseink földje dánok tulajdonába ment át…
Pillanatkép a községi múltról
Részletek
Vága, 1950 évek végén
Négy lovas a község központjában, balról jobbra: Dubnicska Tibor, Forró Jácinta, Szabó Ernő és Nyári Mihály.
Pozsonyi kiránduláson
Részletek
Pozsony, 1970-es évek első felében
A Vágai Kilencéves Alapiskola három osztálya, egy nyári iskolai kiránduláson. A fotó a pozsonyi vár parkjában készült, háttérben a Szent Márton-dóm 85 méter magas tornyának a tetején van a Szent Korona másolata.
A pozsonyi dóm volt az 1563 és 1830 között a magyar uralkodók koronázási temploma.
A Szent Márton-székesegyház padlásáról került elő a 12. század derekán keletkezett Pray-kódex, amely egyebek közt a legrégibb összefüggő magyar szövegemléket, a Halotti beszédet is magában foglalja.
Prágában az Országos Szpartakiádon
Részletek
Prága, 1965. esztendő nyarán
A Vágai Kilencéves Alapiskola tanulói, Jakoda Tibor testnevelő tanár vezetésével a prágai szpartakiádon.
Állnak balról jobbra: Szabó László, Cakó János, Forró János, Renács János, Knézel Jenő, Jakoda Tibor (tanár), Becse Imre, Kubica Ödön, Kiss Walter, Simkó Gyula, Bakó László,
Középső sorban ülnek: Bakó László (balról), Zsigó Zoltán, Takács László, Takács Zoltán, Forró József, Mészáros Tibor, Forró Béla, Farkas Tibor.
Legelöl ülnek: Kamenár László (balról), Dubnicska László, Forró Jenő.
Az első hármat Országos Szpartakiádnak hívták (Celoštátna spartakiáda; 1955, 1960, 1965), majd Csehszlovák Szpartakiádnak (Československá spartakiáda; 1975, 1980, 1985). 1955-ben, a „felszabadulás” évfordulóján tartották az elsőt. Az 1970-es elmaradt, mert a rendszer tartott tőle, ellenzéki tüntetéssé válik, hiszen a szovjetek alig két évvel korábban tiporták le a Prágai Tavaszt, ezt a reményt keltő kezdeményezést. Az 1990-es volt az utolsó, de azt már Testnevelési Ünnepségek (Tělovýchovné slavnosti) név alatt rendezték meg.
Pulai Erzsike az első szentáldozó
Részletek
Vága, 1950-es évek közepe felé
A budapesti születésű Pulai Erzsike (Farkasné), első szentáldozóként.
Rangadó
Részletek
Gaál Miklós írása az 1974. május 10-én megjelenő Győzelmes Út című hetilapban:
Vága – Pered 2:0 (1:0)
Góllövők: Klement Mátyás (5. perc) és Forró Milan (72. perc).
A pénteken megjelenő lap cikkírója szeint, a vágai csapatból: Lulovics Zoltán és Forró Ferenc játéka nyújtott jó teljesítményt.
Rangadó
Részletek
Vága – Taksony 3:2 (1:1)
Nézők: 600
Hazai góllövők: Puskás Tamás, Forró Róbert, Horváth Jenő
Vendégek góllövői: Gál Peter (öngól) és Mészáros Imre
A vágai csapatból dicséretet érdemelnek: Horváth Jenő, Forró Róbert, Kubovics Miklós, Gál Peter
A taksonyi csapatból kiváló teljesítményt nyújtott: Mészáros Imre
Ifjúsági csapat
Negyed – Vága 0:0
Diák csapat
Vága – Sempte 4:1
A vágai csapat góllövői: Kamenár Igor 3X, Mikula István
Cikkíró: Forró Ferenc, Győzelmes Út c. hetilap 1977. szeptember 23-i számából
Rangadó
Részletek
Vága – Taksony 2:0 (1:0)
Nézők: 850
Góllövők. Forró Róbert, Horváth Jenő
Megjelent: Győzelmes Út c. hetilapban, 1978. október 20-án
Cikkíró: Forró Ferenc