Régi fotók a Felvidéken

A Vág áradásai hozzátartoztak az itteni élethez. Hogy az áradás a falut ne károsítsa, nagy erőfeszítés is hiábavaló volt. Az elemi csapások erősebbek voltak az akkori emberi lehetőségeknél. Sok új felfedezésre, sok országméretű munkára volt szükség, hogy a töltés elkészüljön és a vágmenti falvak népe biztosítva legyen az árvizek ellen. Az utolsó emlegetett árvíznél ilyen furfang mentette meg Vága községet.
A víz emelkedik a töltésen belül. Legfelső fokú veszedelem. A nép már nem dolgozik, csak ácsorognak, szaladgálnak, várják az áradást. A víz a vágai falu felső határrészén emelkedik leginkább. A kajali útmenti csárdában nagy a forgalom. A nép odajár inni, ott hallják a legújabb híreket. A kajaliak örülnek, hogy Vága van veszedelemben, Kajal pedig nem károsodik. Csúfolják az ott ivogató vágaiakat, akik szomorkodva szorongatják poharaikat és nyomottságukban nem tudnak válaszolni a kajaliaknak. Éjjel van. Nem alszik a falu, sem Vága, sem Kajal, de a csárda bezzeg hangos.
Vágának volt egy betyárja. Ritkán volt itthon, csak nagy alkalmakra. Most, hogy hallott Vága veszedelméről, hazajött a szülőfalujába. Bátorította a népet. Járkált a töltés tetején, lábát a tocsogó vízbe áztatta. A vágai jegyző hozzálépett és tárgyalni kezdett vele. Olyat kért tőle, amit senki más kérelemre vagy parancsra meg nem mert volna tenni. „Menj és a töltést vágd át egy ásónyomnyit a vágai határ alsó szélén!” A betyár elvállalta a munkát és éjfélkor átvágta a töltést, hogy Vágáról elhárítsa a veszedelmet, és legalább némileg alább szálljon a vízszint Vága mellett. A váratlan, az előre nem képzelt megtörtént. A víz az ásónyomon átszakította a gátat és ömlött zúgó áradata a csárda felé. Mély árkot ásott a sebes víz. A csárda népe percek alatt rémülten lubickolt a vízben. Egész Kajal úszott. Nagy volt az öröm Vágán: ,,Nem mink, hanem ők a csúfolódók, úgy köll nekik!” Ettől a naptól a vágaiak a kajaliakat úgy csúfolják: ürgék! Ettől a naptól Vága és Kajal között örök rivalizálás van: ki tudja becsapni, nevetségessé tenni a másikat! A csárda, kocsma azóta is sok átkot hoz a faluba, de nincs okulás, nincs kilábalás.
(Forrás: Danczi Lajos Vága egyházközség története)

Vága, 1980-as évek elején
A XX. századi téli disznóvágás (Vágán disznóölésnek mondják), amikor nem maradhatott el az abálólé illata (Vágán abalé), a friss, hagymás sült vér íze, a tepertő (Vágán töpörtyű), a finom sült hurka, a füstölt kolbász, a kocsonya és a többi, disznóvágáskor készült finomságok…
A vágai tájszók szótárából: musiró = kismalac, csãcsó = vegyes savanyúság, kisefå = disznóöléshez használt háromláb feszítő rúdja.
Balról jobbra: Gajarský Margit (született Józsa), Kalavská Jarmila (ostravai), Boledovics Mária, Józsa Péter, Szlízs Ernő, Józsa János, Kalavský Dušan (ostravai), Adamkó Sándor, Józsa Irén (született Boledovics).

Vága, 1990-ben
„A régi halottasház a kapu mellett állt Jákób kútjával szemközt, egy terme volt. Ekkor még a ravatalozás a házaknál történt. A „Szent Mihály lován” vitték a koporsót a temetőbe halottas körmenettel, szent énekkel és imával végig…”
Danczi Lajos: Vága egyházközség története című könyvéből

Vága, 1970-es évek végén
A sportpályán készült fotón: Horváth Jenő (balról), Kozmér Győző (clubelnök), Forró Róbert (csapatkapitány), s legelöl a rivális taksonyi focicsapat gólgyárosa, Mészáros Imre.
A mátyusföldi Taksony község futballpálya külső kőfalán évtizedekig ott díszelgett az üzenet: ,,Minden út Taksonyra vezet, Vágának itt győzni nem lehet!”

Vága, 1950-es években
Balró jobbral: Renács Ede, az 1930-as születésű kapus, Kamenár Ferenc és Szabó János.
1935-ben Holub János pedagógus volt a futballcsapat megalapítója Vágán. Az első mérkőzésre 1936-ban került sor. 1949-ben már bajnoki mérkőzéseket játszik a csapat. 1956-tól egy sikeresebb időszak kezdődött Vágán. 1960/61-es labdarúgó szezonban Galántai járási bajnokságot nyert a csapat, s a járási III. osztályból felkerült a II. osztályba.

Vága, 1960-as évek végén
Hátsó sor balról jobbra: Kiss Jolán (nevelőnő), Zsigó Róbert, Kozma Mária, Gajarská Iveta, Fandelová Ružena, Hulák Magdaléna, Adamkó István, Kamenár Erzsébet (nevelőnő).
Alattuk balról jobbra: Kozma Éva, Forró Zoltán, Kotrba Katalin, Takács Róbert, Kubíková Marta, Szabó György, Sandula György.
Alattuk balról jobbra: Farkas Ági, Zsigó Ružena, Karácsony Tibor, Kamenár Erika, Puskás Erika, Forró Katalin, Károly László, Józsa Jana.
Ülnek balról jobbra: Farkas Marian, Hegyi Jaroslav, Károly Judit, Hulák Erika, Kamenár Éva, Zsigó Adrianna, Zsigó Lubomír, Kamenár Gabriella, Hlavaty Róbert.
A község Csincsa nevű részében található régi óvoda, 2012. év nyarán végleg bezárta a kapuit.

Vága, 1940-es években
Zelinka Ferenc és neje,Teréz.
Régi mátyusföldi emberek, egy régen eltűnt világból.

Vága, 1970-es években
A katonai bevonulásra alkalmasnak talált regruták a Helyi Nemzeti Bizottság épületében.
Állnak balról jobbra: Spenát Gyula, Forró István, Molnár József, Forró László, Kozmér Tibor, Andriszák Péter.
Guggolnak: Vedrődi Lajos (balról) és Józsa István.

Vága, 1961. év regrutái
Állnak balról jobbra: Forró Gyula, Sztoklasz József, Zsigó Ernő, Forró Sándor, Forró Miklós, Lukács Béla, Pásztor Imre.
Guggolnak balról jobbra: Forró Jenő, Kubányi Géza, Spenát Sándor, Karácsony László, Knézel Ernő.
Ki az a regruta? A regruta, besorozott legény, alapkiképzésben levő, a katonai “vizitáción” már átesett és bevált, de még szolgálatba be nem vonult legény neve.
Vágán régi szokás volt, hogy a regruták táncmulatságot rendeztek a kaszárnyákba való bevonulásuk előtt, ezzel búcsúztak a falutól.

Vága, 1970-es években
A Vágai Helyi Nemzeti Bizottság épületében, falon a Csehszlovák Szocialista Köztársaság címerével.
Regruták állnak balról jobbra: Forró László, Andrisák Roman, Kozmér Tibor, Konkoly Jana (kultúrfellépő), Forró István, Molnár József, Spenát Gyula.
Ülnek balról jobbra: Józsa István, Szlízs László (Vágai Helyi Nemzeti Bizottság elnökhelyettese) és Vedrődi Lajos.
Ki az a regruta?
A regruta, besorozott legény, alapkiképzésben levő, a katonai „vizitáción” már átesett és bevált, de még szolgálatba be nem vonult legény neve.