Üdvözlet Rimaszécsről 2.
Részletek
Róth Dávid kiadásában megjelent képeslapon a bal oldali leső kép a rimaszécsi városházát ábrázolja, Róth Dávid üzletével. A második jobboldali képen a római katolikus templom, posta, katolikus parókia és a katolikus iskola épülete látható. A bal alsó képen a főutca közepén található volt vámépület, vendéglő háttérben a református templommal, és mellette a Coburg uradalmi tiszttartó lakhelye látható.
Üdvözlet Rimaszécsről
Részletek
Egyike az első Rimaszécset ábrázoló képeslapnak. Az első kép a katolikus templomot ábrázolja a Szeles utca felől, és a második kép a Kissori utca-részt ábrázolja a volt várárok felől.
Izraelita imaház, rabbilakás
Részletek
A 19. századtól a zsidó holokauszt kezdetéig a hitközösség rabbijának és családjának nyújtott otthont. Az utcafrontra épült, mögötte – a jelenlegi kultúrház helyén – állt a zsidó templom (zsinagóga), amelyet az ötvenes évek elején lebontottak. A II. világégést követően, az 1960-as évek végéig moziként és kultúrházként funkcionált. Sorsát az új kultúrház felépülése pecsételte meg, lebontották.
Hodosi Karátsony Dezső udvarháza 4.
Részletek
Hodosi Karátsony Dezső (* 1837-1897) gazdag rétei nemesi családban született. Családjukat 1274-ig lehet visszavezetni. Fiatalon gyomorvérzésben halt meg. A Szenci Takarékpénztár Igazgatója és gazdag földbirtokos volt.
Felesége Bokros Mária (* 1837-1897, † 1970?). Gazdag szenci családban született. Férje korai halála után egyedül vezette a 150 holdas birtokot, és nevelte két gyerekét.
Fia, Árpád 1945 márciusában orosz hadifogságba esett, ahol 1947 októberében meghalt. Lánya, Erzsébet, a második világháború végén, férje halála, és a kitelepítések miatt nincstelen lett. Anyósánál Ménfőcsanakon talált gyermekeivel menedéket.
Az államosítás után szlovák családokat telepítettek az udvarházba (Hrubý és Hankó családok, Árva-m.). Nagy szegénységben élt, sokáig lányát és unokáit nem láthatta. A mellette lakó családok viselték gondját, visszaadva azt a jóságot, amit a háború előtt nekik adott.
A házat a község lebontatta, helyébe üzletet építettek. 1989 után a telken utcát nyitottak.
Hodosi Karátsony Dezső udvarháza 3.

Hodosi Karátsony Dezső udvarháza 2.

Az államosítás után szlovák családokat telepítettek az udvarházba (Hrubý és Hankó család, Árva-m.). Nagy szegénységben élt, sokáig lányát és unokáit nem láthatta. A mellette lakó családok viselték gondját, visszaadva azt a jóságot, amit a háború előtt nekik adott.
A házat a község lebontatta, helyébe üzletet építettek. 1989 után a telken utcát nyitottak.
Hodosi Karátsony Dezső udvarháza 1.

Vereknyei templom
Részletek
A fénykép 1960-as években készült.
A Nagyboldogasszony- és Szent György-templom
Részletek
A Nagyboldogasszony- és Szent György-templom mellékhajó felőli képe az 1900-as évek elején.
A Patika utca
Részletek
A híres Patika utca, amelyik a Fő utcát és a Templom teret kötötte össze. 1930-as évekbeli képeslap.